Karthágó valljon színt! II. rész

Lehet tudni, hogy a görög és római mitológiai istenalakoknak egy-egy isteni tulajdonság szolgáltatta az alapját, melynek forrása maga Baál isten volt (3.). Fennmaradt, hogy Zeusznak, a görög főistennek a neve Zeus Belus volt. A pártusokkal kapcsolatban már Tóth Gyula felvetette, hogy a nép elnevezését az a bárd szó képezi, amely többfelé feltűnik földrajzi nevekben és más népeknél is (pl. Balti-tenger, Moldávia, stb). Itt is hivatkozni szeretnék a korábban említett fehér és szakáll szavakra, melyek a bárddal egyeznek. Ehhez annyit érdemes még hozzátenni, hogy Baált gyakran ábrázolják bárddal a kezében, bika hátán állva. Ennek az ősi hitnek lehetett továbbélése a mitraizmus is, amely a Római Birodalomban éppen Pannonia tartományban volt a legélőbb.

Meg kell említeni egy másik színhez kötődő kapcsolódását is a punoknak, mert ez szintén érdekes összefüggésekre vezethet rá bennünket. Az ókori elbeszélések szerint a punok a föníciaiaknak és kánaánitáknak a rokonnépei, akik ugyancsak Baál istenben hittek. A punok ugyanannak a föníciai népnek a leszármazottai, akik a mai Libanon területén található türoszi központból kiindulva jutottak uralomra az észak-afrikai térségben. A föniciai alapítású városok közt az említett türoszi térségben volt megtalálható többek közt Aradosz és Ugarit helységek (16.), melyek nevei, azok mezőgazdasági jellegére utalnak. A folyamatosságot (kontinuitást) - melyet nem kedvel az újkori történelemírás - a következő gondolatmenet támasztja alá. A punok népelnevezésüket a híres bíborszövet kereskedelemmel bíró föníciaiakról kapták, a görög phoinix (bíborszínű) szóból, melynek latin megfelelője punicus, azaz pun. A színanyagot, egy tengeri kagylóból (Murex) nyerték. Rendkívül sikeres festési mód volt ebben a korban, mert más eljárásokkal szemben, többszöri mosás után is tartotta a szövet színét.Ez olyan gazdasági jelentőséggel bírhatott, hogy magát a kereskedő népet, a punokat, így bíbornak, vagy vörösnek tartották számon. Latinul a punica, gránátalmát jelent, gyümölcsének húsa élénkpiros színű, így kapcsolódik elnevezése szintén a punokhoz. A tűzben önmagát elemésztő és hamvaiból újjá éledő főnix madár elnevezése szintén innen származik, hiszen a tűz színe is a vörös. A vörös vagy bíbor ruházat az ókorban a rangot is jelölte. Az is könnyen lehet, hogy a szkíta alapokból kialakuló görög nyelv, ezt a főnök – phoinix kapcsolatot őrizte meg. Az északi szláv nyelveken ez még fellelhető, hiszen lengyelül az úr jelentése pan, szlovákul pán és csehül is pan. Ide kapcsolódik az különös időszak a Római Birodalom idejéből, amikor hatalomra került Septimus Severeus császár, és a jó negyven évig uralkodó Severus dinasztia, akikről tudjuk, hogy pun felmenőkkel rendelkeztek. Furcsa az, hogy hogyan tudta elfogadtatni és megválasztatni magát a Római Birodalom császárának azegykori ellenséges nép sarja? Ráadásul Septimus Severusról tudjuk, hogy pannóniai helytartó volt és uralkodása a Marcus Aurelius utáni „gyanús” időszakra esik. Társcsászára majd, vetélytársa az a britanniai Clodius Albinus volt, akiről feltételezhető, hogy azoknak az uralkodóknak a történelmi lenyomatai közé tartozik, akit Attila idősebb (older – Alaldár) győztes fiáról, Keledről mintáztak. Vajon csak Észak-Afrikában éltek punok? Különös, hogy Septimus Severus születési helyétől (Leptis Magna) távol Pannónia helytartójaként érte el sikereit. Hogyan tudhatta hazájától távol, idegen közegben elfogadtatni magát? Ha megértjük, hogy Pannónia elnevezése miből származik, roppant egyszerű lesz a válasz. A punok hona Pun-honiában (1) van, azaz Pannoniában, ahogy az észteknek fenn északon, ahol télen rövidek a napok est-honban, Est-honiában, a mai Észtországban. Abban az időben még tiszta volt az ősnépek származástudata. Nem férhetett kétség ahhoz, hogy Pannonia népe és a Maghreb térség hunjai közös gyökerűek, így rokonként tekinthettek egymásra. Amikor ehhez a megállapításhoz eljutottam, magam sem számítottam arra, hogy ezt valaki ilyen formában fel is jegyezte, de legnagyobb meglepetésemre Petrus Ransanus Siculus, Pannonia nevének eredetével kapcsolatosan idézi az általa nagyra becsült kortársát Candidus Mediolanensist (2.), aki latinra fordította Appianosz Alexandrinosz munkáját, melyben a görög történetíró a következőket írja:

„A paeonok, a hosszú Ister mentén lakó hatalmas nemzet, a dardanusokon túl a japodes népig terjeszkednek; őket a görögök paeonoknak, a rómaiak pedig pannonoknak hívják, és az illyrek közé sorolják, ahogy előrebocsájtottuk”

Mediolanensis egyértelműen a szkíta népet írja le „paeon”-nak. Az pedig nagyon nehezen képzelhető el, hogy az az ókori világ, aki igen sokáig csak mássalhangzós írással jegyezte fel az utókor számára a történéseket, élesen el tudott volna különíteni egy paeon és egy pun népet.

De térjünk vissza a vörös színre, mellyel a punokat jellemezték abban a korban. Tudjuk, hogy az egykori Pannonia területén, a Balaton-felvidéken, Lovason olyan festékbánya működött a késő kőkorban, ami ipari méretekben termelte ki a vörös festékanyagot, melyet többek között temetkezéshez használtak. A halottakat vörösre festették és így helyezték nyugalomra. Ezt a tényt számos régészeti feltárás dokumentálta, többek közt ezt a legkorábbi alföldi település, Szegvár-Tűzköves feltárásánál is leírták, amely a 8000 éves Kőrös-műveltséghez tartozott és az eddigi ismeretek alapján, korának egyik legnagyobb települése volt a világon. A kitermelt festék mennyiségéből és elérhetőségéből arra lehet következtetni, hogy messzeföldre is szállították. A szertartás mögött az állhat, hogy a halottat ezzel a vörös festékkel segítették a hitük szerint a feltámadáshoz, hiszen a vörös az élet színe. Feltételezhető, hogy ez a vörös kultusz élt tovább a pannonok és a punok körében.Ha megnézzük a rómaiaknál a Verus és a Severus elnevezés régről előfordul. A Verus, a latinban igazat, igazit, valóságost jelent. Ami valóságos az él, az magán viseli az élet színét a vöröset. Ami vérrel telítődik az élő lesz, ami él az véres, azaz vörös lesz. A mai olasz nyelvben a vörös „rosso”, a vörös szó második tagjából alakult ki etruszk (turuszaka) hatásra. A Verus és Severus nevekben ezt a méltóságneveket kell felismerni. Ezekből következően, ha a Severusok vörösek voltak, akkor már nem hat meglepetésként, hogy punok is. A punok és a föníciaiak a vörös színhez való kötődését, maga a föníciai főváros Türosz neve is igazolja. Varga Csaba munkájában (15.) hivatkozik azokra az ógörög és magyar szóegyezésekre, melyek közötta pürrosz – piros azonosság még a mai görög nyelvben is megtalálható. A Türosz – pürrosz áthallás sok évszázad távlatában, már könnyen elfogadható. Hahn István (4.) több olyan karthágói alapítású városra utal, amelyeket a „rus” szótaggal képeztek. A vörösre utaló helységnevek, Rusaddir, Rusuccuru, Ruspina, Rusazu és Rusibis, mind erősítik a leírtakat. Warmington is említést tesz Rusazu, Rusippisu, Rusuccuru, Rusubiccari, Rusguniae karthágói helységnevekről, de megjegyzi azt is, hogy Rusicade római város neve főniciai eredetű (16.), tehát a vörösek népével kapcsolódik össze. Érdekesség, hogy egyes európai nyelvek megőrizték a vörös és a pun egyezést, így a finn nyelvben a vörös punainen, míg az észtben punane.

A Római Birodalom Marcus Aureliust követő időszaka már sok bizonytalanságot tartalmaz (gondoljunk többek között az illír császárok vagy a gall császárok korára). Ez az időszak, már a fiktív évszázadok betoldásának színtere lehet. Érdekes jelenség, hogy Marcus Aurelius társcsászára is Verus volt, aki a fentiek alapján lehetett akár pun származású is. Ami elgondolkodtató, hogy Lucius Verus leghíresebb szobor-ábrázolásán, összevont rovásjelek (ligatúrák) ismerhetők fel, ami ugyancsak a szkíta műveltség irányába mutat.(19.)

Ilyen távlatból nehéz megítélni adott történelmi szereplőket, főleg annak tükrében, hogy a fennmaradt írásos emlékek jó része a XV.-XVI. században kerültátírásra, vélhetően a kor igényeinek megfelelően. Egy biztos a punok vörös-fehér jelképe jól felismerhető, melyet Jézus tanításában (kenyér-bor, test-vér), a Szent-György kultuszon keresztül még a templomos lovagoknál is fellelhetünk, de napjainkig legtisztábban egy nemzet tudta a zászlaján elhordozni, ez pedig a magyarság. 

Ezek után az sem véletlen, hogy a punok az ellenséges Római Birodalomban képviselték Jézus Krisztus hitét. Ahogy az sem, hogy az egyetlen ismert magyar alapítású egyházi rend a Pálos (Bálos) Rend, melyet ugyan csak nagy sokára, de elismert a római katolikus egyház, az arról a thébai Szent Pálról kapta a nevét, akinek Észak-Afrikához (Egyiptom)és jó eséllyel a Baál kultusz alapértékeihez köthető az élete. Teljesen nyilvánvaló hogy Thébai Szent Pál által képviselt kereszténység nem egyezett a római katolikus egyház irányvonalával, ezért nem fogadták osztatlan lelkesedéssel a magyarországi Pálos Rend ténykedését. Meglepő, de Karthágó, a latin nyelvű kereszténység első központja volt (4.). Már a II. század végén több más városához hasonlóan itt is működött keresztény gyülekezet, melyek apostoli eredettel büszkélkedtek, hiszen Péter és Pál apostolok térítő útjuk során jártak ezen a vidéken. Karthágói származásúak a latin nyelvű keresztény irodalom első képviselői, mint Tertullianus karthágói diakónus, Cyprianus karthágói püspök és Donatus. Elég nagy számban jellemzi a térség kereszténységét a mártíromság, még a kereszténnyé váló Római Birodalom idejében is. Ebből az üldöztetésből látszik, hogy más kereszténységet képviseltek, mint Rómában. Tertullianust többek közt a legkorábbi kereszténység ideáljaihoz való makacs ragaszkodással vádolták és ezért tagadták meg tőle a szentek sorába való beiktatást. A manicheista fényvallás, mint az őskereszténység egyik ága, éppen Karthágóhoz köthető leginkább, hiszen ennek a vallási irányzatnak a hitterjesztő központja volt.Itt élt a manicheusok legnagyobb latin nyelvű teológusa, Faustus. Hippói Szent Ágoston szerint, aki maga is pun származású volt, miután 313-ban a kereszténység megtűrt vallás lett a Római Birodalomban, a punok közül sokan felvették. Erről így írt egy 412-ben létrehozott művében:

"A pun keresztények a keresztséget nem másnak, mint megmentésnek, Jézus Krisztus megváltását pedig nem másnak, mint életnek tartják."

Ebből az derül ki, attól függetlenül, hogy a római kereszténység szemében eretnekséggel súlyosan terhelt a karhágói kereszténység,hogy a punok hitvilágától nem állt távol Jézus tanítása, hiszen a Baál kultusz és annak továbbélése, ugyanazokra az erkölcsi értékekre épült. A vörös szín kapcsán említettem, hogy a főnix a pun elnevezés forrása, de ebből ered az örök megújulást jelképező főnixmadáris, ami a kereszténységben Krisztus feltámadásának szimbóluma, az állhatatosság, a reménység jelképe. Ezen felül a szüzesség jelképével együtt Mária szimbóluma.A reneszánszban az állhatatosság (Constancia), a remény (Spes) és a tisztaság (Castitas) jelképe. Igen elgondolkoztató az, hogy a punokhoz erősen köthető főnix legenda, hogyan épülhetett be abba a keresztény egyházba, amelynek mai irányvonala szerint a karthágóiak, bálványimádó, emberáldozattól sem elriadó, barbár nép volt. Igen valószínű az, hogy már a korai kereszténység idejében szerepelt a szent iratokban a főnix legenda, és jelentéstartalma később elkerülhette a római egyházújítók figyelmét.

 

A leírtakból fontos következtetéseket vonhatunk le. Nevezetesen, hogy pannóniai szkíta-hunok és az észak-afrikai berber-punok, korukban tudatában voltak rokoni szálaiknak, így közös származásuk, műveltségük és világlátásuk alapján ugyanahhoz az ősnéphez tartozónak vallották magukat, akik a feltörekvő kevésbé erkölcsös, pénz központú hatalmi alakzatok ellenpólusát képezték. A nyelvi és földrajzi emlékekből kiszűrt következtetések, lassan felülírhatják azt a korabeli és később megalkotott feljegyzésekből származó napjainkra kialakult történelmi képet, melyet a legtöbbször körüllengett a hatalmi érdek. Egyben feltárulhat az a kora ókori világ, melyben a Baál kultuszra alapuló, szkíta tudatú népek szövetségi rendszere alkotta a világrendet. A történelem hosszú évszázadait követően az ősnépek elleni háború még korántsem zárult le, napjainkban is folyik a legkülönbözőbb eszközökkel. Legyen az régészeti emlékek megsemmisítése (pl. Palmira – Baál templom), történelemhamisítás, jelentéstartalom megfordítás, stb. Az igazság megtalálása, számunkra különösen nagy téttel bír, hiszen fény derülhet az elhazudott dicsőséges múltunkra.

Érhet az a vád, hogy belemagyarázok egyes dolgokat, hibás módszertan szerint dolgozom és tévedéseim is vannak. Kaptam már olyan kritikát is, hogy ennyi logikusan összerakott badarságot, még nem láttak. Valamit el kell dönteni, vagy badarság, vagy logikus. Ha logikus, akkor már nem lehet badarság. Nem zárhatom ki a tévedés lehetőségét, de azt be kell látni, hogy a felismerések száma olyan magas és azok logikai kapcsolódása olyan gyakori, ami már a matematikai valószínűségét igazolja állításomnak, hogy a punok történelmével és ezen keresztül az egész őstörténelem jelenlegi felfogásával kapcsolatosan erősen félre vagyunk vezetve. Maradtak nyitott kérdések, de előbb-utóbb minden ki fog derülni. Karthágó példája legyen számunkra tanulság, hogyan múlhat el az egykori dicsőség, s hogyan lehet táptalaja a lerombolt kultúra a későbbi felemelkedésnek. A főnix példáján bizakodhatunk, előbb-utóbb megtapasztalhatjuk, hogyan újul meg hamvaiból az az értékrend, aminek nyomait nagyerőkkel igyekszenek elpusztítani a világhatalom átmeneti birtokosai.

A fenti megállapításokat, Pap Gábor és Szántai Lajos biztatására foglaltam írásba.

 

Zentai Ákos

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Felhasznált forrás és irodalom:

  1. Barabási László: Az emberiség története, Fríg Kiadó 2013.
  2. Blazovich László, Sz. Galántai Erzsébet: Petrus Ransanus A magyarok történetének rövid foglalata, Európa Könyvkiadó 1985.
  3. Born Gergely: Tulipánbál, előadássorozat Szegedi Mag 2016.
  4. Hahn István – Máté György: Karthágó, Corvina kiadó 1972.
  5. Kertész István: Hannibal, A pun háborúk kora, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. 2011.
  6. Kézai Simon: Gesta Hungarorum, 1283.
  7. Marczali Henrik: Nagy képes világtörténelem, Franklin-Társulat
    Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1905.
  8. Molnár Géza: A fehér ló, előadás Két Hollós Könyvesbolt 2011.
  9. Molnár V. József: Világ – virág, Örökség könyvműhely
  10. Múlt-Kor történelmi portál: Súlyos hajókosokkal támadtak a punok, 2014.
  11. Pap Gábor: Jó pásztorok hagyatéka, Pódium Műhely Egyesület – Magányos Kiadó, 1993.
  12. Szondi Miklós: Történelmünkhöz magyarul 2008.
  13. Tóth Gyula: Szkítiától Maghrebig, Hatodik Elem Kiadó 2013.
  14. Tóth Gyula: Beowulf, maghreb.blog 2014.
  15. Varga Csaba: Ógörög: Régies csángó nyelv, Fríg kiadó 2006.
  16. Warmington B. H: Karthágó, Gondolat kiadó 1967.
  17. Werbőczy István: Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae, Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyve 1514.
  18. Wikipedia
  19. Zentai Ákos: Rovásjelek egy római császár mellszobrán, Magyar rovás honlap 2015.