Ebben az írásban továbbra is a nyelvi összefüggések keresésével igyekszem őstörténetünk szálait kibogozni. Tisztában vagyok azzal, hogy az általam alkalmazott módszer nem felel meg a tudományosság követelményének, ám mégis reménykedem abban, hogy a józan logika érvei mentén haladva, kizárva a tömeges véletlenszerűségek lehetőségét, lesznek olyan nyitott gondolkodású olvasóim, akikben elindít egyfajta felismerést, ami elvezethet az emberiség valós történelmének feltárásához. Nagy segítségemre volt ebben dr. Kis Éva és Born Gergely, akik több gondolattal is hozzájárultak ennek a munkának a megszületéséhez.

 Egyes tárgyi emlékek ismerete és azok tudáshordozó szerepének átgondolása, elvezethet újabb összefüggések felismeréséhez. Így van ez az osztrogót és gepida „sasfejes” övcsatok elemzésével is.

Az első képen Szentesen talált gepida, a másodikon Kelet-Ukrajnában előkerült osztrogót övcsat. Az már egy gyors vizsgálódás után kiderül, hogy a szkíta eredetű gepida lelet és a germán származású osztrogót emlék között komoly hasonlóságok mutatkoznak. Azt is kimondhatjuk, hogy jelentős kulturális különbség nincs a két tudomány által szétválasztott nép között, hiszen a két öv viselet üzenete közös hitvilág kifejeződését mutatja.

Mindenek előtt érdemes az öv szerepét tisztázni. A régiségben a felövezés, a felnőtté válás fontos állomása volt, amikor a szertartás során, a fiatal fiúból férfi lett. Az öv nem pusztán a nadrág megtartására szolgál, hanem az öltözetben való elhelyezkedésével jelképezi a testiség és a lelkiség elválasztó vonalát. Ekkor válik maga urává az öv viselője. A test szellemiség hordozó szerepe a lélek működése által válik egységgé. Az öv csatja kiemelt szereppel szolgált. Ez jelezte, minek a szellemiségéhez és milyen lelkiség által kíván működni viselője, mi által csatlakozik hozzá. A hivatalos tudomány szerint sasnak meghatározott csat díszítés, a szkíta gyökerű magyar hagyomány alapján, egyértelműen a turulmadár által képviselt szellemiséget jelképezi. A turul egy nagyon magas szellemi minőség, gondoljunk csak Emese álmára, ahol nagy királyok sorát jövendölte meg, vagy az egyiptomi Hórusz sólyom ábrázolásáraira. Érdemes ennek a madár minőségnek, a jelentéskörét és nyelvi összefüggéseit is megvizsgálni. A ragadozó madarak közé tartozó sólyom a levegő ura, látása kiváló, a legnagyobb támadási sebességet képes elérni és magasabbra nem száll egyik madár sem, nincs ellenfele a levegőben, a sast is elűzi. A sólyom hangalaki megfelelője a selyemnek és a szellem szónak is. Ha belegondolunk mindkettő légies megjelenésű, valamiféle kapcsolódási szereppel bír a nem látható világhoz. A fátyol anyaga is selyem, amivel el kívánnak fedni dolgokat, de nem egészen, csak annyira, hogy egy kis átsejlésre lehetőséget adjon, közvetítő szerepe egyértelmű. A szentlélekmadár feladata ugyanez. Áthozza a meg nem nyilvánult világból az isteni tudást, a bölcsességet, az iránymutatást. Érdekes, hogy a salem és a shalom, béke jelentésű köszöntés is ebből a jelentéskörből ered. Az ismert bibliai történet nyomán mára a béke madara a galamb lett, ami olajágat hoz a csőrében. Jeruzsálem nevében is felismerhető a sólyom. Korábbi nevén Hierosolyma is mutatja, hogy olyan ősi településről van szó, ahol ennek a szent madárnak az eljövetelére számítottak, mely alapján, Jer-sólyma, vagy Gyere-sólyom az eredeti név. Érdekes módon a sólyomhoz köthető településnevek, a történelmi Magyarország területén igen gyakoriak. Például: Solymár, Zólyom, Nagysolymos, Sóly, de egyéb földrajzi nevekben is felismerhető a tárgyalt madár, úgymint Somlyó, So(ly)mogy, Sajó.Gyakori címerállat a sas, melynek neve a szusz, azaz lélek szóval állítható párhuzamba, ami ugyancsak a fenti gondolatmenetre vezet el bennünket. Kicsinyítő alakja a saska, vagy másképp a sáska már a rovarvilág leépítő minőségéhez vezet, ami a felhalmozott javak pusztítását képviseli.

Visszatérve az osztrogót és gepida övcsatok ragadozó madarára, ez a mi nyelvünkön könnyen beazonosítható. Ez pedig az ölyv, ugyanis hangalakilag teljesen megfeleltethető az öv szavunknak, de még az év szó értelmezése által is. Ezek mind körbe mozognak. Az esztendő kör, ha végig ér újra ismétli önmagát. Az öv is úgy fut körbe a derékon, mint a köröző mozgást végző ragadozó madár, az ölyv. Egyes magyarázatok szerint az öl, elpusztít szó a név forrása. Ennek cáfolatára további adalék az örv és az örvény szavunk, ami tovább szélesíti a kör alakkal vagy körbe mozgással összefüggő jelentéskört. Megvizsgálva a kora középkor uralkodó neveit, gyakran találhatunk keleti gót, vizigót, longobárd és gepida királyok, de burgund majordomusok között is erre az ölyv minőségre hangzó –ulf végződésű neveket (Athaulf, Agilulf, Aistulf, Gundulf, Brodulf, stb.). Rövidesen látni fogjuk, hogy ez a köröző madár jelentéskör egy sor madárban testet fog ölteni. 

A legnagyobb ilyen madárral kapcsolatos kérdés, Atilla és Mátyás madara kapcsán vetődik fel. Hogyan lett a krónikák leírásából ismert Atilla pajzsát díszítő turulmadár, Mátyás idejére holló? A válasz a nyelvi kapcsolatokban keresendő. Ezek alapján egy sor madár hozható közös nevezőre. Induljunk ki a holló idegen alakjaiból: corbeau (francia), corvo (portugál), cuervo (spanyol), garvan (szláv nyelvek), melyekből egy ragadozó madár, a karvaly neve bontakozik ki. Az olasz corvino változat közvetlen megfejtése: „kör-fényű”, a szó második tagja, a vino bort jelent. A bor és a vér nemcsak hangalakilag, hanem megjelenésében is megegyezik, különösen azóta, mióta Jézus Krisztus ezt az utolsó vacsorán szemléltette. A vér szavunk a leszármazást is jelenti. Egy példa erre, hogy a Barabás név hivatalos értelmezésében is Abbasz-fia, azaz Abbasz vére, tehát Vér-Abbasz. Ezzel összefüggésben a vér fény hordozó szerepére is fény derül, ugyanis a szláv nyelvekben a vérrel azonosított bor fenyőt jelent. Ráadásul a cirill ábécé „v” hangja a latin „b” jellel szerepel. Magyarban a fenyő szó gyöke a fény, mivel a fenyő bármikor, még vizesen is meggyújtható, tehát fénnyé tehető. Ezért eredendően a fenyő erről a fény(l)ő tulajdonságáról kapta a nevét. Latinul a fenyő fajneve Pinus, azaz fényes. Ide tartozik a venyige szavunk is, ami szőlővessző hasonló besorolását jelzi. Mátyás király leszármazása az anjou királyokon keresztül vezet, hiszen nagy valószínűséggel ő Zsigmond unokája. Erre egy nyelvi bizonyíték is hozható. Az első anjou királyunk Károly Róbert nevének eredetével kapcsolatosan a Képes Krónika a következőket írja: 

„..születésekor „elsőbben otthon Carobertónak, vagyis Károly Róbertnak neveztek, Magyarországon pedig elhagyván Róbertot, a magyarok Károlynak hívták.”

A Caroberto név megfeleltethető a holló corbeau, corvo alakjainak, melyből következtethetünk a hollós címer eredetére. A karvaly népi elnevezései közül a karoly és a karul változatok tovább oszlathatják a kételyeket a fenti gondolatmenettel kapcsolatban. Ennek fényében érdemes értelmezni a latin változatok eredetét. Ismert, hogy a holló és a legtöbb ragadozó madár körözve pásztázza a területet zsákmány után kutatva. Ez a jellegzetes viselkedés adja meg a név eredetét. A corbeau bő kört ír le, azaz körbe repül, míg a corvus köríves repülést mutat be. A körbe repülésnek a sajátsága, hogy nem egyenes vonalon, hanem görbén kell mozogni, így a lesz a holló névváltozata a görbő, aminek földrajzi lenyomatai mai napig fellelhetők, például Kis- és Nagygörbő Zala megyében. A körívű repülésű karvaly, a hasonló mozgású holló idegen neveiben vert gyökeret, ami mutatja a mára jól elkülöníthető két madár közös néveredetét, ami alapján már nem támadhat ellentét a két címerállat megítélésében, s a Hunyadiak eredetét illetően is megerősítést kap az anjou vonalon visszatért Árpád-házi leszármazás. A holló további idegen nevei segítségével egy újabb értelmezést is kaphatunk. Az angol raven, a dán, norvég ravn, a német rabe a révülés szavunkat adja ki, ami szintén a köröző mozgásból adódik, gondoljunk csak a dervisek táncára, ahol a révülést a forgó táncukkal érik el. Ez a gondolatmenet segíthet tisztázni a múlt homályába vesző misztikus madáralak, a griff nevének értelmezését. Megvizsgálva ezt a különböző állattulajdonságokat megjelenítő lényt, megállapítható, hogy minden más jegyei ellenére elsősorban madárnak mondható, mégpedig köröző madárnak, mert a neve is körív. Ez a körív madár magyar családnevekben is visszaköszön, mint például Kriván, Krivik, Gráfik, stb. Sőt ezekből következtethetünk arra, hogy a gróf méltóságnév erre a szellemi lényre vezethető vissza, de a latin nyelvek gráf szava is, hiszen a griffmadár által leírt körök adják a szó igei jelentését.

A tárgyalt szentlélek-madár minőségnek rossz irányba való átalakulását, egy további ragadozó madár név jelzi a számunkra. Ez pedig a kánya. A Czuczor-Fogarasi szótár a következőt írja a szóval kapcsolatosan: 

„A nép nyelvén ingadozó és határozatlan értelemmel bir. Általán kánya neven hivják a nagyobbféle ragadozó madarakat, különösen a sasok, sólymok neméhez tartozókat, melyek baromfiakat, egereket, néha nyúlfiakat is vadásznak... Nevét vagy csavargó, karingós repülésétől, és így a görbülést jelentő ka gyökelemtől, s közelebb kany gyöktől vette…”

A kánya szóban a sárkány második tagját ismerhetjük fel. Ahhoz, hogy pontosan megértsük a szókapcsolatok okait, fontos magának a sárkánynak az értelmezése. Gyakran felbukkan ősi ábrázolásokon, de még a népmesékben is. Először a legtöbben a rosszat, a gonoszság megtestesülését véljük felismerni benne. A sárkány állapotában az, aminek látszik, de működésében igei alakja a serken. A sárkány azzá válik, amivé tesszük. Az első tag a sár szó, ami a földből való származására mutat rá. A sárkány valójában a földi életből fakadó, serkenő vágyakat testesíti meg, amikor a ragadozó madárral jellemzett tiszta minőség rosszá alakul. Ezért van, hogy a sárkányt nem megölni kell, hanem uralni, és ahhoz, hogy uralni lehessen meg kell sebesíteni. A sárkány a szükséges rossz megtestesítője, mellyel megismerhető a minőségek közti különbség. Nyelvi bizonyíték erre, hogy a tuvai nyelv sárkány szava ulu, azaz ölyv. A sebesítés kifejezésből a „csabásítás” hangzik ki, ami azt a tiszta szűzi erkölcsi minőséget érzékelteti, amit Csaba királyfi és Szent Imre képviselt. A sárkány gyakran szerepelt szkíta népek jelképei között. A dákokat is ilyen tekintetben tartják számon. Kumorovitz L. Bernát, A magyar zászló és nemzeti színeink múltja című munkájában a következőket írja:

„Traianus császár rendszeresítette a Dáciában aratott győzelmei után. A szkítáknak is volt sárkányos zászlójuk, s még korábban a perzsáknak. A draco tehát keleti eredetű, s a zászlóval együtt, a rómaiak közvetítésével honosodott meg a középkori Európában.”

A sárkány jelkép szkíta eredete, rámutat arra, hogy innen származó szakrális szimbólum lehetett. Figyelemre méltó, hogy az Ajtony képviselte ősvallási vonulatban létezett sárkányos papi rend, melynek éppen Ajtony volt a főpapja, de még Zsigmond idejében is működött a sárkányos lovagrend. A „bécsi szabja”, amit Atilla kardjának is feltételeznek, markolatán szintén sárkány motívumok találhatók. De térjünk vissza a kányához és annak gyökéhez. Értehetőbb lesz, ha megnézzük a Czuczor-Fogarasi szótár ide vonatkozó szószedetét:

„KANYÓ: (kany-ó) fn. tt. kanyó-t. Hirtelen felnőtt, idomtalan görbe, megkonyult állásu siheder, kamasz, hórihorgas. Gyöke a görbeséget jelentő kany vagy kony.”

Ismét a görbeséghez jutottunk, ami a madaraink repülési jellegzetessége. Erősíti ezt a kanyar szavunk is, ami idegen nyelveken a holló (corvo) változatai: curve (angol), curva (olasz, portugál), kurva (svéd), kurv (észt) és krivina (szerb). A görbeséget számos településnév őrzi: Görbéd, Görbeháza, stb., így jó tudni, hogy ezek nem azért kapták a nevüket, mert a település görbe, hanem a névadó állat a görbő, azaz a holló, amire Hollóháza neve lehet példa. Gondoljunk csak arra, hogy a holló és a gyűrű mennyire összetartozik Mátyás történetében is. Valószínű, hogy Győr a nevét gyűrű alakú várfalairól kapta, sőt Jeruzsálem Gyűrűsólyom olvasata is gazdagítja ezt a gondolatmenetet. Ezzel a logikával a „várkony” végződésű településnevek érthetővé válnak, s ezen keresztül a kun-hun népnév jelentése is, ugyanis a vár-kun, várkony értelmezés tovább mélyíthető a vár-kany (görbe vár) változattal. Talán ez a magyarázata a késő múltba vezető körépítmények, földvárak alakjának. A régiségben sokkal nehezebb volt a térbeli és időbeli távolságokat összehangolni. Ezek kiegyenlítésére a várak voltak a legalkalmasabban, ahol összevárhatták egymást, s ahol a találkozásig biztonságban érezhették magukat. Ezt fedi a vár kicsinyített alakjának bárka változata védelmező burok értelemben. A fallal védett várak kisebbjeit jellemzőjükről, a falról nevezték el őseink falunak, s a benne megférő kisebb csoportot, pedig a település becézett alakjáról falkának. A várka-bárka-falka összefüggésen túl a védett települések körbekerítettségére utaló köröző madár jelentése is kibomlik. A sólyom idegen nyelvekben fennmaradt és a gondolatmenetet támogató falco alakjának a magyar valkó változata is fellelhető, ami településnevekben hagyott nyomot, mint Magyarvalkó és Oláhvalkó. A hunok és kunok a köröző, görbéző turul minőséghez tartoznak, ezt képezték le a településeik építésekor és nevet is ez alapján adtak. Sőt maguk a hunok, vagy névváltozatban kunok is erről kapták a nevüket. Felvetődhet a kérdés, hogy a sárkány szóban szereplő „kany” tag alapján, hogyan lesz görbe a sárkány? Érdemes a legtöbb (sár)kánya ábrázolást ilyen szemmel is megnézni, ahol a legtöbb esetben görbe a nyaka.

 A sárkányt gyakran emlegetik sárkány kígyóként is. A rokon kígyó szó eredete is a kanyargó mozgásból vezethető le és pont a kanyargó szó rövidítésével jött létre. A kígyó erős kapcsolatot mutat a földdel, jól illeszthető a korábbi gondolatmenetbe.A magyar nyelvben, félelmet keltő alakra használjuk a szörny kifejezést, ami a szárny szavunknak feleltethető meg. Ebből következik, hogy ennek a rémisztő lénynek szárnyának kell lennie, ami igaz is, hiszen a földből serkenő vágyakat megtestesítő sárkány elragadja a lelkeket és veszélyes magasságba is repítheti, ha azok nem tudnak úrrá lenni rajta. A sárkány szó „kány” tagja összehangzik a hány igével, ami egyezik a sárkány tüzet hányó tulajdonságával, ami a lélek tűzelemmel való működésére utal.  

A kanyar az útirány változtatását jelenti. Ha igyekszünk bővíteni a kányához kapcsolható értelemkört, az út épületek közti határozottabb irányváltásánál, kanyarulatánál, sarok keletkezik. A sarok idegen jelentései a kánya által képviselt kanyargó mozgáshoz vezetnek: co(r)ner (angol), gonia (görög), köná (japán), esquina - őskánya (spanyol). A skandináv nyelvek sarok jelentésű horn, hörn, hjörne szavai pedig a szarv által megjelenített görbeségre utalnak, hiszen számos nyelvben ez a szó szarvat jelent. A lélekmadár leromlott minősége a sárkány, melyre egy nem túl hízelgő jelzőkkel emlegetett madár a szarka hangzik rá. Ennek idegen alakjai az észt harakas, a finn harakka és a görög karakáxa nem csak a madárminőségek tovább árnyalódását jelenti a harkály jelentéskör felé, hanem a kerekes, körbe repülés tulajdonságát is megidézi. A sarok nem csak házak között létezik, hanem testrészként is ismerjük. Ebben a formájában az észt kand (kányád), a finn kantapáá és a litván kulnas (kányás) utal a tárgyalt tulajdonságra.

Egy további, hasonló szöget bezáró testrész, a könyök idegen megfelelői is elvezetnek bennünket ebbe az irányba, ugyanis az észt küünarnukk, a finn kyynárpáá, a görög ankóna, a lett elkónis, a litván alküné és még a kirgiz csükanak is a kányára utal, ahogy maga a magyar könyök szó is. Ha ez utóbbit is megnézzük, felismerhetjük, hogy első tagja a kánya által képviselt kanyarodó értelemkörhöz tartozik, míg a szó második tagja azt a formát érzékelteti, amit a könyök hajlásakor bezár, azaz egy ék alakzatot. Ezek alapján következtethetünk arra, hogy a könyök szavunk a kany-ék szóösszetételből alakult ki. További érdekessége a könyök kérdésnek, hogy a szláv és ibér megfelelői a lakat szavunkra hangzanak (bolgár: laküt, szerb, horvát: lakat, ukrán: likat, orosz: lokot, lengyel: lokiec, spanyol: /la/codo, portugál: /la/cotovelo és francia: /la/coude). A lakat neve azért az ami, mert a lakat ajtóra helyezésével a bent maradót ott lakatja. A lakat képletesen ugyanazt teszi, mint a csípőre tett kar, hajlottan záródik. A könyök olasz megfelelője a gomito, a hajlott dologra használt gamó szóból ered, ahogy Esztergom neve is a Duna régi Ister nevéből adódó Ister-gamóból.

A könyök kérdés azonban nem merül ki ennyiben, ugyanis ismert a magyar nyelvben a szótagforgatásos szóalkotás, amit ha ebben az esetben is alkalmazunk, egy magyar törzs nevét kaphatjuk meg. Ezzel együtt a könyök szavunk könyék hangzóváltozata, amit még ma is használnak egyes tájakon, szótagforgatás nélkül is kiadja ezt a jelentést. A köny megfordítva nyök, a könyék második tagja nyék. A nyék törzs nevének eredetére nincsenek megdönthetetlen érvek, inkább csak feltételezések. A sárkányos szkíták, az előbb kifejtett kany szótagból levezetett értelmezés szerint, lehettek a nyék törzs, akiknek nevéből még a nyak szavunk is kiolvasható, ami megfelel a görbenyakú sárkány értelemkörének. 

Érdemes még foglalkozni a sarokkal, mint testrésszel is. Mi kapcsolja szorosra a sarkot a sárkánnyal? A sárkány a földből, vagy víz alól, tehát lentről emelkedik, száll fel vagy saját igéjével serken, hogy elragadjon jó minőségeket, gyakran fiatal szüzeket. Ahhoz, hogy ellent lehessen neki állni vagy a fejét kell levágni, azaz rossz szellemiségétől megszabadítani vagy meg kell vetni a lábunkat, hogy ne tudjon elragadni. A földdel való legszorosabb kapcsolatunk a sarkunkon keresztül valósul meg. Nem vezet jóra, ha elrugaszkodunk a földtől. Gyakori mondás, hogy „állj a sarkadra!”. Nem a lábujjadra, hogy nagyobbnak látszódj, hanem maradj a földön, vesd meg a sarkad. Ezt csak azért részleteztem, hogy érthetővé váljon az Akhileusz történet, miért a sarka maradt a legsebezhetőbb pontja. A sarok hangalaki megfelelője a szurok, ami jellemzően fekete. Ez a sarok földdel való kapcsolata miatt van. A sarok szláv nyelvekben pata, ami a földel kapcsolódó testrész okán, rögtön kapcsolja a sárkányos ősvallási vonulatot a vele hangalaki megfelelőséget mutató Vata és az eretneknek nyilvánított, patarénusok nevéhez. A szurok idegen jelentései egy újabb madár minőséget fednek fel. Ez pedig a daru, mint a turu(l) hangpárja. A szurok lettben darva, finnben terva, észtben törv, angolban tar, német, holland nyelvben teer, japánban táru, franciában talone, olaszban tallone, spanyolban talon, de még a szláv és ibér nyelvek katran szavában is felismerhető. A hangzósított változata a kataran, pedig már arra a gót-alán fekete vonulatra vezet rá, amely ezeken a nyelvterületeken vetette meg egykor a lábát. Ezeknek a jelentéseknek egyik magyarázata, a darura átterjedt fekete hollómadár minőség nyelvekben való megjelenése. Egy korai keresztény ágazat, ami valószínűleg közel állt az őskeresztény valláshoz, amit a 13. században eretnekké nyilvánítottak és szinte teljesen kiirtottak éppen az ellenük indított első keresztes háborúban, a katár vallás. A mai Dél-Franciaország területén elhelyezkedő Katárföld lakói a katárok voltak. Az ibér katran elnevezés katár-án értelmezése mutatja, hogy éppen ebből a fekete vonulatból eredeztethető az ő nevük is. A katár elnevezés egy további értelmezés felé is elvezet. Ismert, hogy a katárok Dél-Franciaországban jelentős barlangrendszert ismertek és működtettek. Pontosan a nevük újra hangzósításával figyelhetünk fel erre a tulajdonságukra. A kő-tár értelmezésből juthatunk el a földalatti tevékenységükhöz, a bányászathoz vagy a védelmi célból létrehozott járatrendszer kialakításukhoz. A katár, az a kő-tör vagy kotor, igékkel rokon. A tár gyök szerepel a tárna szavunkban, ami a bányászat, kitermelés, feltárás helyét jelenti. Itt nincs sok fény, szinte minden fekete, ezért kapta a szurok szó is ezt a „tár”jelentést. Ráadásul a latin nyelvek föld jelentésű terre, terra szavai, ugyanezt a szógyököt tartalmazzák, ami közvetlenül csatol vissza a sárkány sár tagjának föld vagy fekete jelentéséhez. A lábbeliként használt saru szavunk szintén a földdel való kapcsolatot jeleníti meg. Az asszír uralkodólistában szerepel a Sarrukin (Sarok-hun) név, melynek értelmezésére szintén innen van lehetőség. Erre a névre hangzik a muszlim vallásúakra használt szaracén, magyarosan szerecsen szó. Forrásának meglepően az arab sarki szót jelölik meg, ami keletit jelent, hiszen az Egyiptomtól keletre élő arabokat illették ezzel a névvel, ám mélyebb jelentése rámutat e népek ősibb eredetére, vagyis a szerecsenek nem a bőrük színe miatt feketék. Katárföld szomszédságában, Katalóniában, a katalán települések közt gyakori az emlegetett „tar” gyök előfordulása: Tarragona, Tarragonés, Tárrega, Tortosa, Mataró, s még a bányászatra utaló Banyoles település is beszédes a számunkra. Sarkéi város, melyet a kazárok építették a Don partjára a magyarokkal szembeni védelem céljából, szintén utal erre a fekete kapcsolatra, de maga az ősi dák város Samisegetusa (Sármező-géta-őse) szintén.

Visszatérve a hajlítható tulajdonságú könyök szóra, a vele rokon gyökű, a sírás során keletkező könny, aminek keletkezése a száj görbülésével és a fej leszegésével (konyulás) jár együtt. A könny idegen alakjai szorosan kapcsolódnak, hiszen a németben és az angolban tear, dánban, norvégban: táre, svédben, izlandiban: tár. A sárkányra nem csak ráhangzik a tárkány szavunk, ami ősi szakrális fémművest jelent, hanem értelem átfedések is vannak a szótagok jelentésében. A kány szógyököt összefüggésbe hoztam a kun – hun nép nevével. Ez alapján a tárkány az tár-kun vagy tár-hun. A tár pedig a fentebb kifejtett fekete jelentést takarja. Ez adja meg a végső választ arra, hogy a tárkány, az tulajdonképpen fekete hun. Az sem véletlen, hogy pont a Fekete-Körös völgyében fekszik Köröstárkány település. Krassó vármegye és a Krassó folyó nevét magyarázzák a török fekete jelentésű kara és víz értelmű szu összetételéből, de a Krassó megfeleltethető a Körös szónak is, így maga a Körös szó is jelenthet fekete vizet.

A turul (régiesen turu) – daru megfeleltethetőség kapcsán idekívánkozik Kézai Simon leírása Atilláról:

„Ethele király czimerén is, mellyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejü madár vala ábrázolva, mellyet magyarúl turulnak hívnak. Mert ezt a czimert hordták volt magokkal a húnok mindig a hadban Gyeics vezér idejéig, míg magokat községben kormányozták.”

Koronás fejű madárról beszél a krónikás. Létezik ilyen a darvak között is, az Afrikában élő koronás daru.

A magyar néprajzban a darunak nagy hagyománya van. Már a 10. századi ábrázolása is ismert egy karperecről, a koronázási palást szegélyén és IV. Béla címerében is szerepel, de Károly Róbert dénárján is (ez különösen fontos, a korábbiak tükrében). Címerállatként gyakran előfordul, de kalapdíszként is igen elterjedt volt a férfiak között. A moldvai csángóknál ismert a daruzás, amiben többek közt egy leszúrt bot mellett köröznek, ami nagy hasonlóságot mutat magyar a gólyás játékkal. A kínai mitológiai hagyományban a daru a fényesség princípiumával áll kapcsolatban és úgy tartották, hogy a halhatatlanok darvakon járnak. Mindezeket a madárhoz köthető hagyomány jelentősége miatt soroltam fel.

A krónikás által említett koronás fejű madárról, a számunkra egy jellegzetes testrész a taraj juthat eszünkbe. Ez a bőrfüggelék az állatok fején fut végig. Legismertebb formája a tyúkudvar urának fején végigfutó dísz, ami oldalnézetben nagyon hasonlít a királyok koronájára.

A kakas hasonló szerepet tölt be a maga területén. Járása büszke, azaz hangalaki párja szerint gőgös. Szántai Lajostól hallottam, hogy a király szavunk a kerülj igével hozható kapcsolatba, ami az uralkodók szakrális ország-kerüléseiben öltött testet. A turulmadár keringő mozgása ugyanezt minőséget képviseli, ráadásul a turul régies formája a turuj, ami már közvetlen kapcsolatba hozható a taraj szavunkkal.

Érdekes módon, ez a tarajos királyi tulajdonság az ókor számos viseletében megjelenik. A tarajos sisakok Trójától egész Rómáig jellemezték a harci viseletet. Trója kapcsán a krónikás hagyományunk szerint az akhájok által elűzött trójai szkíták népesítették be a nyugati tájakat. Gondoljunk csak az etruszk (turuszék) vonulatra, a Galliában letelepedő éppen kakas kultuszt hozó, a főváros nevét adó Parisz királyfi népére vagy a Pannóniában Szikambria városát megalapító népességre. A Wikipedia szerint Trója neve a hettita forrásokban „ta-ru-i-sa” alakban fordul elő, ami nagyon hasonlít az etruszkokkal azonosított tengeri nép, a turusa, görögül türszénosz törzsnévre, amiből több következtetés is levonható, elsősorban az, hogy az etruszkok lehettek, akiket lakóhelyük után trójaiaknak neveztek el. Ez összecseng a római latin eredetmitosszal, amely Trójából származtatja és Aeneastól eredezteti Róma lakosságát. A turusa vagy türszénosz, mint törzsnév, önmagával való magyarázatként ismerhető fel, hiszen a nevet a törzs jelentéssé alakult turus, turulos minőségből vették, akik egykor egységes származási közösséget alkottak. A kakas gőgős tulajdonságához még annyit, hogy a Noétól induló Jáfeti leszármazási vonalon megjelenik Magóg is. Magóg névből kiolvasható gógós, gőgös tulajdonság, ami forrása lehet a kakas szavunknak. Fentebb tisztáztuk, hogy a sárkány igei alakja a serken. A serkentés eszköze a sarkantyú, amit érthetünk sárkány tűnek is. Ezzel az eszközzel természeténél fogva éppen a királyi tulajdonságú kakas rendelkezik. A királyi minőség más hétköznapi kifejezésekben is hagyott lenyomatot. A korábban tárgyalt kanyargós értelembe tartozik a kerek formájú kenyér szavunk, ami a kanyar hangalaki párja. Amikor szelünk egy szeletet ebből a kenyérből, természetesen tenyérből, akkor egy köríves mozdulattal kanyarintunk egy karéjjal, ami viszont azzal a király szavunkkal azonosítható, melynek jelképe a taréj. Ráadásul a karéj kenyér és a taréj még formájában is hasonlítanak egymásra.

A tarajos minőség nevekben is megtestesült. A dák verő Traianus nevét fejthetjük Taraj-Janus-nak, mint a nevében hordozott tulajdonság kétarcúságának, vagy a földhöz kötődő Tara-Janusnak. Ugyanis már a korábban kapcsolatba hozott sarok és szurok szó idegen jelentései (sarok: talon, szurok: tar, teer, terva, darva), a föld feketesége mellett származásának fekete ágának jelzésére is szolgálhatott. A jelenlegi tudományos álláspont szerint logikus lenne, hogy Traianus, római lévén a görög hagyományt folytatva, a tarajos sisakosokat képviselte, de a fentiek tükrében nem lehet más az előzmény, mint a trójai szkíták. A mi nyelvünkön a római utódnépet, az olaszokat taljánoknak, vagy tarjánoknak is nevezik. Fölvetődhet, hogy ez az itáliai névből származik, mint (i)talián, sőt a szkeptikusok számára kérdés lehet egyáltalán a taraj szó magyar eredete is. Ám kibontva az eredeti értelemkörét látható, hogy a kakas fejdísze a taraj azért kapta ezt a nevet, mert egy csupasz toll nélküli bőrfüggeléket jelent az állat fején, egy tar-hajat. A T-R szőgyök működésében valaminek a levágását, aprítását, kinyerését, összegyűjtését jelenti, mit TöR, TaR(ol), TáR és állapotában, mint TaR, TaRLó, TöRek, TáRoLó stb. így a taraj magyar eredete nem marad kétséges. A tarajos sisakdíszeseket kétségtelenül magyar nyelven nevezték el. Ráadásul a taraj hangalaki párja a talaj szavunk, ami közvetlenül csatol vissza latin nyelvek föld jelentésű terra, terre alakjaira. Ha jól belegondolunk a megművelt talaj felszíne hasonlóan barázdált, hullámos, mint a taréj formája.

Trója és Traianus kapcsán ismét eljutottunk az ősnépesség kérdéséhez. Ahogy az előbb írtam az itáliaiakat taljánoknak vagy tarjánoknak is hívjuk. Igen ám, de tele van a Kárpát-medence tarján településnevekkel: Gyöngyöstarján, Salgótarján, Tarján, Tiszatarján, Tarjánpuszta, sőt Szeged egyik városrésze is Tarján, de van Tarján patak is Gyöngyösön. Ez nem véletlen, hiszen az egyik honfoglaló törzs neve is tarján volt. Nézzük meg mit ír róluk a Wikipedia:

A tarján törzs a magyar törzsszövetség egyik magyar törzse volt. Neve a török eredetű tarkan méltóságnévvel egyeztethető etimológiailag. Ennek eredeti jelentése földesúr, tartományúr. Mások (pl. Ligeti Lajos) szerint a tarkan (iráni forrásokban tarẖan, török nyelvekben inkább tarχan, mongol darqan) török etimológiái elfogadhatatlanok. Türk feliratokon tűnik fel először, a türkökhöz szogd közvetítéssel került valószínűleg a zsuanzsuanoktól. Ezen álláspont szerint nemcsak a tarján törzsnév és helynevek, hanem a Tárkány helynevek is ebből a méltóságnévből erednek.

Így máris helyben vagyunk. A tarján szó egyesek szerint elfogadhatatlan etimológiái pedig elvezetnek bennünket a tárkányság megértéséhez. A mongol dargan változat, a villámlást kísérő jelenségére a dörgésre emlékeztetnek bennünket. Ez és egy korábbi írásban említett dörg-György összefüggés a tárkányok ember feletti képesességeire engednek következtetni. A tárkányok nevében szintén ott van a származás nyoma, mint trákián, tehát trák. Némerth Gyula hivatkozik a török tarkan méltóságnév trakan- alakjára, mely egy X. század elejéről való görögnyelvű bolgár feliratban fordul elő (Beschewliew : Die protobulgarischen Inschriften, 52. 1.). A trák hangalakilag egyeztethető a dák népnévvel. A trákián névből alakult ki a nyugati nyelvek dragon, azaz sárkány szava. Az ősvallás sárkányos rendje mindjárt értelmet nyer és a dákok sárkányos lobogója is. Nem mellesleg Szent György történetben is a sárkány legyőzése és uralása áll a középpontban. Nagy valószínűséggel a nem kevés szkíta előzményű görög történelemből ismert, szigorú törvényeiről elhíresült Draco, szintén ehhez a vonulathoz tartozhatott. Hogy magyar szempontból mennyire vezethető vissza az időben a tárkány kérdés, arra nyelvünk széles értelemkörből kibomló lenyomatai világítanak rá, mint például a tárkony, mint fűszernövény, vagy tarhonya, mint étel. Ismert, hogy a Szirdarja és az Aral-tó vidékéről nyugatra vándorló szkíta törzsszövetséget maszagétának vagy ásziknak hívták, s hogy új helyükön már alánoknak nevezték őket. Az alánokat egy eretnekké nyilvánított vallási ágazatnak, az ariánusoknak a nevében is felismerhetjük, melyre már Tóth Gyula is rámutatott. Az alánok, a nyelvi úton is bizonyított fekete ágat képviselő gót-alánokkal, vagyis katalánokkal azonosíthatók. Az arián vallást a (t)arján törzs nevében is felismerhetjük, akár a származási helyhez köthető két ázsiai folyó, a Szirdarja és az Amudarja nevében is. Érdekes megvizsgálni, hogy a mai népek idegen elnevezéseiben, kiknél található meg az „-arián” tag. Ebből kiderül, hogy ez két rokon nemzet, a bolgár és a magyar esetében fordul elő, mint bulgarian és hungarian. A bolgárok idegen alakú neve a bal-ági vagy balog arián, míg a magyaroké a kán-ági vagy királyi arián formából alakultak ki. Ennek tükrében a nyugat-európai népek indoeurópai vagy korábban árja származási elmélete teljesen más megvilágításba kerül.

A tarján név még feltűnik a 11. századi bolgár történelmében is, melynek tanulmányozása rendkívül fontos a számunkra, hiszen pont Delján Péter nevében ismerhetjük fel a tarján hangzást, aki anyai ágon Szent István unokaöccse. Hogy ez a kérdés milyen nagyságrendű és milyen előzményekre tekinthetünk vissza, annak érzékeltetésére hoznám fel, hogy a perzsáknál ugyanez a minőség jelenik meg három Dareios uralkodó nevében is, mint Tarajos. Ezek alapján egy olyan kép bontakozik ki a számunkra, ami nem csak Európa, hanem a keleti világ szkíta előzményeire is rávilágít.

Annál is inkább, mert a hettita időjárásisten Tarhuntasz (hatti nyelven Táru, luviban Tarhun) neve is ebbe a körbe sorolható, aki az arinnai napisten férje. A hatti mitológiában ők a főistenpár, akitől az egész panteon származik. Leggyakoribb megnevezésének ősi sumer leirata, megjelenik hettita forrásokban is, ami a sumer nyelvben tartalmazza a vihar, eső vagy zivatar jelentést. Az akkádok ugyanezzel a jellel írták le a szél fogalmát (saru), ami igencsak hasonlít a király vagy uralkodó (sarru) szóra. Az, hogy feleségét arinnai napistennek nevezték, az arianizmus névvel illetett vallási ágazat, sokkal korábbi nyelvi előfordulását jelzi. Tarhuntasz neve figyelemre méltó hasonlóságot mutat az etruszk Tarchon isten nevével és a római néven Tarquinii (eredetileg Tarchon) város istenével. Az sem mellékes, hogy a város nevét viselték az első etruszk királyok a tarquiniusok. Kultusza Tarhuntasszasz városához kötődik, amely település jelenleg még ismeretlen helyen feküdt, valahol Anatólia déli részén. Tarhuntasz leírása a következő:

„Ábrázolásain hármas villámként jelenik meg, emberalakban fejszét tart a kezében, amely gyakran kétfejű. Lehetséges még a buzogány is. Fején szarvas koronával jelenik meg, szent állata a bika, amely miatt Anatóliában elterjedt a szent bikák kultusza. Mítoszaiban szörnyek legyőzője, ilyen Hedammu (talán tengeri kígyó), valamint Illujankasz, a sárkány. Összességében mitológiája nagyon hasonló Zeuszéhoz, valószínűleg a phrüg és lüd mitológián keresztül egyenes kapcsolatban vannak.” /Wikipedia/

A leírás tökéletesen illik Baál istenre, az ősvallás istenére, akiről tudjuk, hogy a görög mitológia főistenének Zeusznak a megfelelője, hiszen ismert Zeusz-Belus néven is. A szarvas korona pedig bizonyítéka annak, hogy a legfőbb uralkodói jelkép, maga a korona, ebben a formában a magyar nyelvből tevődött át más nyelvekbe, hiszen a kör-anya jelentésű korona szó, ami eredetileg matriarchális forrású, hangalakilag teljesen megfelel a corn, corno, stb. szavaknak, melyek szarvat jelentenek.

Tarhuntasz mondájában egy Hupaszijasz nevű halandó segíti a sárkány elleni harcban, akinek nevében a Kopasz-íjász elnevezést ismerhetjük fel. A mi nyelvünkben a tar és a kopasz igen nagy hasonlóságot mutat. A tar-íjász pedig a sokat tárgyalt tarajos minőséggel hozható összefüggésbe. A fentiekből nem következik kevesebb, mint hogy a római történelem szkíta eredetű tárkányos királyokkal indul, ami a tarajos királyi minőségen alapszik. 

Sokan beleesnek abba a hibába, hogy a kereszténységet Jézus Krisztus születésével indítják, holott a keresztény vallás nyelvi gyökerei jóval messzebbre nyúlnak. Ismert a mezopotámiai műveltségben is olyan alakok ábrázolása, akiknek állati testrészeik vannak. Ilyen a szárnyas géniusznak nevezett ember testű, de madár fejű lény.

A képek alapján jól látható, hogy megporzási feladatot végez és ugyanúgy két pár szárnya van, mint a méheknek, így valószínűsíthető, hogy termékenységi istenről van szó, aki fenntartja a földi életet. Igen ám, de a fején tollkorona van, mondhatni egy taraj, ami a fentebb tárgyalt tulajdonságokra vezet rá bennünket. A taréj szó idegen formái, angol, norvég, svéd: crest, olasz, spanyol cresta, portugál crista, francia créte, japán kuresuto, éppen a keresztény vallásra hangzanak, ami a mi nyelvünkön a kereszt alapszóra épülő toldalékkal képzett vallási formát jelent. A taréj a fejen fut végig, alulról fölfelé, ez a szellemiség útját képviseli. Ugyanilyen szellemi attribútum a szarv is, ami szintén uralmat jelképez, és felfelé sugárzódik. Ez az irány kereszteződik a föld síkjával, ahol az anyagi lét megvalósul. Ez lehet a lényege az egész kereszténységnek, ahol anyagban van próbára téve a szellemiség. Ennek a működéséhez elengedhetetlen a megfelelő lelkiség megléte. A lelki minőség pedig csak az összetartozás tudatban tud olyan fokra emelkedni, ami az önös érdekeket alá tudja vetni. Ebből látszik, hogy az emberiség felaprózása, idegen szóval individualizálódása a magasabb szintű egységtudat ellen dolgozik. Amíg az emberiségben nem tudatosul a közös származás, nem nyílik meg az út Istenhez